DOBTÁBOR 2012 / GALÉRIA







DOBTÁBOR A MÁTRÁBAN

   Az első dobtáborunk  igazán jól sikerült ! Gyönyörű helyen, csupa jó ember között telt el a három nap. Szóltak a dobok,  s közben megépült a Bölcsesség  Kereke.
   Reggelente aki akart thai chi-val köszönthette  a napot, volt íjászat, kemencében kenyér sütés , esténként pedig a tűz  körül szólt a muzsika.
    Hálás köszönet a hidegkúti turistaház vezetőinek és mindenkinek aki jelen volt, ezért a szép élményért !























 






 
 
    Minden nap egy-egy új ritmussal gazdagodtunk . A tábor második felére eljött Abdoul Aziz és Cheikh Ibrahima Fall a kis csapatával, így első kézből tanulhattuk a tradicionális afrikai dalokat.


   

    Egyik este Abdoul az afrikai hárfán, a khorán adott nekünk egy gyönyörű koncertet. Hála érte !












Jó kis zenélések voltak a tűz mellett ( is :-)





Utolsó nap afrikai tánc workshopban is részünk volt Ibrahima 
vezetésével.








    A Bölcsesség kereke a tábor végére gyönyörűen összeállt, mindenki részt vett a megszületésében. Néha nem kis energiába került egy egy kő megmozgatása de mindannyian jelen voltunk így nem volt akadály.  
                                                         
                                                        Köszönjük Sally és Béla !                        
















                                            







A reggeli thai chis csapat                     








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése